Élménybeszámoló a frankfurti nyári egyetemről

Ez az utazás évről évre segíti a német nyelvet és kultúrát megismerni vágyó hallgatókat.

Fotó Szegedi Csilla és Kinczel KingaVégre eljött a várva várt nap, amikor is kezdetét vette egy feledhetetlen nyári kaland, melyet az „Aktion 365” nevű alapítvány tett lehetővé. Ez az utazás évről évre segíti a német nyelvet és kultúrát megismerni vágyó hallgatókat, s mivel egyetemünk hallgatói eddig minden évben éltek ezzel a lehetőséggel, mi sem maradhattunk le róla. A két hét folyamán Gerlinde Back asszony, az alapítvány vezetője és vendéglátónk mindent megtett, hogy egyéniségünk kibontakozzon, de még nagyobb hangsúlyt fektetett a csapatszellem fellendítésére. Ezt a napi foglalkozásokon keresztül tette lehetővé, ahol különböző témákat vetett fel ezzel fejlesztve a csoport nyelvi készségeit.

       Már az első nap idegenvezetésen vettünk részt, megtekintettük Frankfurt nevezetességeit: többek között a meseszép Kaiser Dómot vagy a tekintélyt parancsoló Römer-t. Az időjárás viszontagságai ellenére lankadatlan lelkesedéssel gyürkőztünk neki a város felfedezésének. Minden nap végén Frau Back kíváncsian várta a csoport élménybeszámolóját.

       A következő két nap javarésze múzeumlátogatással telt el. A múzeumok sorrendjét és mennyiségét szabadon választhattuk, érdeklődési köreinknek megfelelően. A legnépszerűbbek közé tartozott a Kommunikációs, a Städel, a Természettudományi, a Film- és a Goethe Múzeum. Nagy élmény volt számunkra a Kommunikációs Múzeumban bejárni azt az utat mely a kommunikációs eszközök fejlődését kíséri végig a postakocsitól a modern számítógépig. A Filmmúzeumban interaktívan részt vehettünk a filmvásznon történő folyamatokban (mozgóképek, filmforgatás és készítés fortélyaiban), illetve a játékok birodalmába is betekintést nyerhettünk. A Städel Múzeum a művészet és a kultúra színtere, kacskaringós folyosói újabb és újabb remekműveket tártak elénk.

       A hét második felében csoportosan útnak indultunk felfedezni Frankfurt más híres intézményeit, mint például a hesseni tartományi közszolgálati műsorszolgáltatót (Hessischer Rundfunk) és a Goethe Egyetemet. Számunkra a hét egyik csúcspontját a Casa Nova étteremben eltöltött vacsora képezte. A magas színvonalú étteremnek, a különleges itáliai specialitásoknak és az ünnepi hangulatnak köszönhetően csak úgy elrepült az idő.

       Akárcsak az eddigi hét, a következő hét is hamar eltelt. Csoportos foglalkozásokból nem volt hiány, de mégiscsak úgy gondoljuk, hogy a búcsúvacsora volt a hab a tortán. A csapatunk nagyon készült az utolsó együtt töltött programra. Romániai specialitások kerültek terítékre, mint például a csorba leves és a strudli. A műsor megszervezése és levezetése sem volt mindennapos, igazi csoporttá kovácsolódva vezényeltük le. Az utolsó estén még egyszer emlékeinkbe véstük Frankfurt gyönyörű látványát.

       Sajnos, mint minden, ez is hamar véget ért, de ez a kirándulás nagyon sok mindent megtanított számunkra az életről. Megtanultuk, hogy milyen kihívásokat rejt a csoportmunka, hogy fel kell találnunk magunkat minden körülmények között, és hogy bátorsággal, gyakorlással és egymás segítésével semmi sem lehetetlen.

Képes beszámoló

Szegedi Csilla és Kinczel Kinga,

másodéves német szakos hallgatók

 

 

 

forrás: germanistik.partium.ro