Német szakos hallgatók a debreceni Karriernapon

Svájci és német cégek részvételével szervezett karriernapot a Kölcsey Központban a Debreceni Német Kulturális Fórum, a Német Nagykövetséggel és az egyetem Germanisztikai Intézetével közösen.

A Wunderbar Fesztivál, a német nyelv első magyarországi hete programsorozat célja, hogy még több embert lelkesítsenek a német nyelv elsajátítása iránt. A PKE német nyelv és irodalom szakos hallgatói is bekapcsolódtak a március 28-án "Karrierek, utak, modellek - német és svájci cégek bemutatkozása" nevű debreceni programjába.

Img 2632

A Német Karriernapon számos debreceni, német és svájci érdekeltségű céggel (IT Services, Krones, Schaeffler, Diehl Aviation, stb.) ismerkedtek meg a hallgatók. A program első részében bemutatkozó előadásokat tekinthettek meg az érdeklődők, aztán pedig a Kölcsey Központ aulájában kihelyezett standoknál tanácsot, illetve válaszokat kaphattak kérdéseikre. A vállalatok számára is jó lehetőség volt az alkalom arra, hogy személyesen mondhassák el a fiataloknak, mit tudnak nekik kínálni.

Img 2634Img 2641Img 2638 

Barcsa Lajos alpolgármester hangsúlyozta, hogy az angol mellett egyre inkább felértékelődött a német nyelv ismerete:

"Látni kell, hogy a német gazdaságnak jelentős bástyái vannak Debrecenben. Tizenkét német és két svájci cég tevékenykedik itt, amelyek 5200 munkavállalót foglalkoztatnak. Náluk a német nyelvtudás előnyt jelenthet."

Img 2645Img 2649

Img 2654

Img 2656Img 2667Img 2665Img 2676Img 2695

Hallgatók mondták a karriernapról:

"Köszönjük szépen a mai motiváló napot!"

"Jó volt más módon, egy nagyobb csapatban együtt lenni."

"Jó tudni, ha befejezzük az egyetemet, biztos munkahely vár ránk."

" A sok bezártság után jól esett bekapcsolódni a német nyelv hete programjaiba."

 Miután a hallgatók oktatóik kíséretében végigjárták a standokat, hasznos információkkal gazdagodva indultak tovább. A program következő állomása a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézetének meglátogatása volt. Az egyetem és a könyvtár körbejárása után elégedetten, sok új információval gazdagodva, kellemesen fáradtan tértünk haza.

Img 2700 1Img 2710Img 2715Img 2714Img 2722

Img 2622Img 2623Img 2624 1Img 2626Img 2628Img 2631Img 2635Img 2636Img 2637Img 2642Img 2643Img 2644Img 2647Img 2650Img 2651Img 2652Img 2653Img 2658Img 2659Img 2660Img 2661Img 2662Img 2663Img 2670Img 2671Img 2673Img 2674Img 2675Img 2678Img 2679Img 2681Img 2683Img 2684Img 2685Img 2687Img 2688Img 2689Img 2690Img 2691Img 2692Img 2699Img 2700 0Img 2700 2Img 2700Img 2704Img 2705Img 2706Img 2707Img 2708Img 2711Img 2712Img 2717Img 2718Img 2723Img 2724Img 2733